Vissza

ULBERT JÓZSEF: Hasznossági függvények és kockázati attitűd

A kockázati attitűd mérésére tett modern kísérletek immáron több mint fél évszázados múltra tekintenek vissza. Több tudományterület tekintette feladatának e probléma vizsgálatát, nyilvánvaló módon más szempontokat kiemelve. Csak az utóbbi néhány évtizedben kezdenek közelíteni egymáshoz a különböző tudományterületi megközelítések, ezért természetesen még igen sok kérdés nyitott. A közelítés oka, hogy a hasznosságelvű döntéshozatalon alapuló kockázati attitűd-vizsgálatok tulajdonképpen csődöt mondtak. Önmagában a hasznosságmaximálás elve nem ad magyarázatot számos racionalitási és kockázati attitűdre vonatkozó empirikus megfigyelésre. A gondolat, mely szerint a hasznossági függvény ismerete, vagy becslése elegendő a kockázati attitűd méréséhez, egyre inkább a múlté. A kockázati attitűd hasznosságelvű megközelítésének technikai megújító kísérletei zsákutcának látszanak. A kognitív pszichológia és a szociológia kockázatészlelésre vonatkozó eredményei nélkül a hasznosságelvű döntéshozatal elve nem képes megújulni. Célunk annak bemutatása, hogy a hasznosságelvű kockázati attitűdmérés milyen fejlődési stádiumokon keresztül jutott el odáig, hogy a kognitív pszichológia kockázatészlelésen alapuló felismeréseit felhasználva az empirikus kutatások által felvetett problémákra elfogadhatóbb magyarázatot találjon. E sajátos kettős megközelítésen alapul egy ma már három éves múltra visszatekintő OTKA kutatás, melynek egyik eredménye ez a cikk is.